A Föld a Naprendszernek a Naptól számított harmadik bolygója. Átmérő, tömeg és sűrűség tekintetében a Föld a Föld-típusú bolygókat tekintve a legnagyobb. [9]
Több millió faj,[10] köztük az ember élőhelye is. A Föld a világegyetem egyetlen bolygója, melyről ismert, hogy életet hordoz. A bolygó 4,54 milliárd éve alakult ki,[11][12][13][14] és felszínén egy milliárd év alatt az élet is megjelent. Azóta a bioszféra jelentősen megváltoztatta az atmoszférát, és más, abiotikus összetevőit, s így nyílt lehetőség az aerób organizmusok osztódásos szaporodására, s létrejött az ózonréteg mely a földi mágneses mezővel közösen megakadályozta az ártalmas kisugárzásokat, s így jöhetett létre élet a felszínen.[15] A Föld fizikai összetétele, földtörténete és pályája lehetővé tette, hogy az élet napjainkig is fennmaradt. A világon létrejövő körülmények a várakozások szerint még mintegy 1,5 milliárd évig támogatják az élet jelenlétét, de ezt követően a Nap egyre erősödő fényerőssége el fogja tüntetni a bioszférát.[16]
A Föld külső felszíne több különálló részre, tektonikai lemezekre tagolódik, melyek az évmilliók folyamán fokozatosan elkezdtek a felszínen mozogni. A felszín nagyjából 71 százalékát sós vízű óceánok, a fennmaradó területet kontinensek, szigetek foglalják el. Az élethez szükséges folyékony víz jelenlétéről más bolygó felszínén nincs tudomás.[note 1][note 2] A Föld belseje aktív maradt, részei a viszonylag szilárd földköpeny, a folyékony, a mágneses térért felelős külső mag és a szilárd, vasból felépülő belső mag.
A Föld több objektummal is kapcsolatban áll a világűrben. Ezek közé tartozik a Nap és a Hold. Jelenleg, amíg a Föld megkerüli a Napot, addig nagyjából 365,26-szor megfordul saját tengelye körül. Ez az időszak egy sziderikus év, mely nagyjából 365,25 sziderikus napig tart.[note 3] A Föld tengelyének ferdesége a keringési síkra bocsátott merőlegeshez képest 23,4°,[17], s ennek az a következménye, hogy naptári évenkénti ciklusban ismétlődve váltakoznak az évszakok. A Föld egyetlen ismert kísérője a 4,53 milliárd éve létrejött Hold miatt alakul ki az óceánokon az árapály, egyensúlyban tartja a tengelyferdeséget és valamelyest lassítja a bolygó forgását. Az óceánok kialakulásában a bolygó történetének korai szakaszában egy üstököseső nagy szerepet játszott.[18] Később kisbolygók becsapódásai alakították még a felszínt.
Mind a bolygó ásványkincsei, mind a bioszférai terményei forrásokat biztosítanak az egész bolygóra kiterjedő emberi létért. A lakosok nagyjából 200 szuverén állam területén élnek, melyek között a kapcsolatot a diplomácia, az utazás, a kereskedelem és a hadi tevékenységek biztosítják. Az emberi kultúrák sok elképzelést létrehoztak a Földdel kapcsolatban melyek között megtalálható az isteni megszemélyesítés, a lapos Föld elmélete, és a napjainkra jellemző, egységes, integrált, gondoskodásra szoruló környezet. Ember először 1961-ben hagyta el a bolygót, mikor Jurij Gagarin kilépett a világűrbe.
A Föld légköre, belseje, holdja, pályája.
A földi légkör összetételének változásai nagyon megnövelték az atmoszféra alsó része által befogható hőmennyiséget -ezt a jelenséget nevezik üvegházhatásnak. Az ultraibolya sugarak elnyelése miatt a légkör felső rétegében egy különleges oxigénmolekula-fajta keletkezik: az ózon (O3), amely szinte teljesen megakadályozza az ultraibolya sugarak további terjedését. Még magasabban nyelődnek el a röntgensugarak, amelyek a molekulákról és atomokról elektronokat szakítanak le, s azokat ionokká alakítják. A légkör felső részében több ilyen, jó elektromos vezetőképességű zóna is van, amelyek hihetetlenül fontos szerepet játszanak a rádiózásban, tükörként visszaverik a hosszabb hullámú rádiósugarakat a Föld körül, a rövidhullámokat viszont átbocsátják. A Van Allen sugárzási övezetekben összegyűlt elektronok és ionok alkalmanként kikerülhetnek e zónákból, és lejuthatnak a légkör felső rétegeibe, főként bolygónk mágneses pólusainak vidékére. Ezek a Föld mágneses tere által irányított részecskék összeütköznek a felső légkör molekuláival, és sugárzást bocsátanak ki, amely azután a sarki fény csodálatos formáiban és színeiben jelenik meg. Az atmoszféra véd bennünket a meteorok sokaságától, kisebbektől és nagyobbaktól is, amelyek éjjel-nappal bombázzál Földünket. A kozmikus sugárzást, amely a világűr minden részéről, igen távolról jut el hozzánk, ugyancsak a légkör gyengíti. Ha e sugarak gyengítetlenül érnének el bennünket, jóvátehetetlen károsodást okoznának szervezetünkben.
A légkör rétegei
Az üvegházhatás az átlagos felszíni hőmérsékletet 290 Kelvin (17 Celsius) körül tartja, mintegy 35 K-nel magasabban, mint amekkora légkör hiányában lenne.
Az atmoszféra, különösen az alsóbb rétegek, a csillagászati megfigyeléseket is befolyásolják. A le- és felszálló légáramok eltérítik a csillagokról és más égitestekről érkező fénysugarakat eredeti irányuktól. A fentiekkel magyarázható a csillagok fényének pislákolása, ami elkeni az égi objektumok fényét, s ami megakadályozza, hogy a finomabb részleteket is tanulmányozzuk. Azt is megfigyelhetjük, hogy a csillagok képe táncol a távcső látómezejében, miközben színük és fényességük is változni látszik. Mivel a csillagászoknak jobb képekre volt szükségük, olyanokra, amelyeken kisebb szögátmérőjű részletek is felismerhetők, kénytelenek voltak teleszkópjaikat hatalmas léggömbökkel mintegy 30 kilométeres magasságba felbocsátani. A Föld körül keringő mesterséges holdakról (és űrtávcsövekről) végzett megfigyelések egyik legnagyobb előnye éppen az, hogy ezek az eszközök teljesen zavartalanul dolgozhatnak, minthogy a légkör felett járnak. A csillagközi térben a csillagok fénye egyáltalán nem szikrázik, s ilyen holdakról a távoli ultraibolya sugárzás éppen úgy tanulmányozható, mint a Föld felszínére soha el nem jutó többi elektromágneses hullám.
Bolygónk légkörének molekulái a rájuk eső napfényt minden irányban szórják. Ez a szórás sokkal erősebb a kék fényre, mint a vörösre, hisz éppen emiatt látjuk kéknek az égboltot. Ahogy az űrhajósok bolygónk körül keringve többször is felhívták rá a figyelmet, a kék szín általában is jellemző Földünkre. Így különösen jól kivehetők a fehér felhők megkülönböztető jegyei. A spirál alakú szegélyek mindig ciklonokra utalnak. Az északi féltekén mindig az óramutatóval ellentétes irányban forognak, a délin pedig azzal megegyezően.
Az átlagos sűrűség a kontinentális kőzetektől (2670 kg/m3) a bolygó belseje felé haladva a mag középpontjáig (13600 kg/m3) nő.